

KEDVES LÁTOGATÓ!
Honlapunkon a győri Széchenyi István Egyetem Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Technikum és Szakképző Iskola ERASMUS + tanári mobilitások megvalósításáról olvashat beszámolót.
A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.
Erasmus+ 2017
„EGYÜTT A JÖVŐNKÉRT - EGY MEGÚJULÓ ISKOLA PROGRAMJA ”
2017-1-HU01-KA101-035533 számú ERASMUS+ projekt
Iskolánk nyolc tanára 2017 januárjában pályázatot nyújtott be az Erasmus+ KA1 köznevelésben meghirdetett tanári mobilitásokra. A közös projekt koordinátora Szentgyörgyi Krisztina tanárnő, a pályázatot határidőre megírta és feltöltötte a felületre. Május elején értesítést kaptunk, hogy a pályázatunk támogatást nyert. Nagy örömmel és izgalommal kezdtük meg a felkészülést a mobilitásokra. Az utazások szervezése mellett igyekeztünk a nyelvtudásunkat javítani, nyelvtanfolyamra, nyelvtanárhoz és angol beszélgető klubba jártunk. Mind a nyolcan különböző időpontban, különböző helyre utaztunk nyelvtanfolyamra. Öten az Egyesült Királyságba, ketten Máltára és egy fő Írországba. A mobilitások 2017. július és augusztus hónapjában valósultak meg.

Beszámolók, fotók a résztvevőktől - a képre kattintva olvashatók
ERASMUS+ 2019
„MÓDSZERTANI MEGÚJULÁS EGY SOKSZÍNŰ ISKOLÁÉRT!”
2019-1-HU01-KA101-060328 számú ERASMUS+ projekt
Projektünk célkitűzései a tanulási motiváció támogatása, innovatív pedagógiai módszerek megismerése, pozitív pszichológia és támogató környezet, intézményi minőségfejlesztés, nemzetközi kapcsolatok bővítése, és a lemorzsolódás elleni küzdelem voltak. A mobilitásokban tíz tanár vett részt 2019 nyarán.
Projektkoordinátor: Szentgyörgyi Krisztina
Beszámolók, fotók a résztvevőktől - a képre kattintva olvashatók
Fülöp Katalin - Valetta
Grófné Tóth Edit - Dublin
Lengyel Ágnes - Pula
Szentgyörgyi Krisztina - Barcelona
Szekérné Domokos Orsolya - Nicotera
Vámosné Kapitány Gabriella - Firenze
Németh Nóra - Düsseldorf
Turnerné Magyari Kornélia - Barcelona
Burján Imre - Dublin
Hegyi Anna - Cannes
Disszeminációs tevékenységeink
Erasmus Days 2019. Október 10.



Describe your image

A megvalósított projektjeinket népszerűsítő reklámanyag készítése

Erasmus+ 2020-2021
„TANULJUNK ÉS TANÍTSUNK JOBBAN!”
2020-1-HU01-KA101-077949 számú ERASMUS+ projekt
Projektünk célkitűzései -hasonlóan a 2019-es évben megfogalmazottakhoz - a tanulási motiváció támogatása, innovatív pedagógiai módszerek megismerése, pozitív pszichológia és támogató környezet, intézményi minőségfejlesztés, nemzetközi kapcsolatok bővítése, és a lemorzsolódás elleni küzdelem voltak.
Újdonságként megjelent a job shadowing tevékenység, ami szakmai látogatást jelent. A projektben összesen tizenegy tanár vett részt.
A mobilitásokat a COVID19 pandémia miatt 2021-re halasztottuk.
Projektkoordinátor: Szentgyörgyi Krisztina
Egyéni beszámolók, fotók a résztvevőktől - a képre kattintva olvashatók
Lengyel Ágnes - Nizza, Verona
Fülöp Katalin- Barcelona
Hegyi Anna - Vichy
Szekérné Domokos Orsolya - Barcelona
Hummel Noémi - Valetta
Németh Nóra - Firenze
Vámosné Kapitány Gabriella - Barcelona
Szentgyörgyi Krisztina - Firenze
Pákozdi Magdolna - Valetta
Turnerné Magyari Kornélia - Firenze
Job shadowing -szakmai látogatás Lengyelországban, Opolében

A szakmai látogatásra 2021. október 24-e és 28-a közötti időszakban került sor a Zespól Szkólk Mechanicznych Technikum és Szakközépiskolában.
Az opolei iskola szintén szakképző intézmény, hasonló képzési rendszerrel, mint a hazai szakképzési rendszer. Annak ellenére, hogy a két intézmény szakképzési területe eltérő, szakmai kapcsolataink a korábbi jó együttműködésnek köszönhetően rendkívül eredményesek.
A megfigyelési szempontok:
1. IKT kompetenciák fejlesztése a tanítási órákon
2. A differenciálás és az inkluzív oktatás-nevelés
3. Kulturális tevékenységek, programok és egyéb tanórán kívüli tevékenységek
Disszeminációs tevékenységeink
Erasmus Days 2021.október 14.